Nemzetközi fuvarozás
Nemzetközi üzletágunk 12 darab 40 tonnás nyerges szerelvénnyel és 2-2 darab 12, illetve 3,5 tonnás járművel fuvaroz, főként Nyugat-Európába. Mindemellett kiterjedt alvállalkozói körrel dolgozunk. Leggyakoribb célországaink között szerepel Ausztria, Belgium, Csehország, Hollandia, Németország, Szlovákia, de vállalunk fuvarokat Svájcba és az Únió más országaiba is.
Gépkocsivezetőink rendelkeznek veszélyes áruk szállításához szükséges képesítéssel. Nemzetközi üzletágunknak engedélye van hulladékáruk szállítására Európa területén.
Építési üzletág
A térségünkben megjelent nagyobb építőipari beruházások (M6 autópálya, EKF 2010, multinacionális cégek, stb.), valamint a mecseki bányák rekultivációjának befejezése, s az ezzel együtt felszabaduló gépparkunk szükségszerű átalakítása együttesen generálta ezen részleg megszületését.
Célunk nagyobb volumenű mélyépítési munkák elnyerése és kivitelezése az ország bármely területén, illetve esetlegesen generál-kivitelezésben megvalósuló létesítmények elkészítése, melyek összefogására alvállalkozóinkkal és szakipari partnereinkkel közösen vagyunk képesek.
Tekintsék meg Referenciák menüpontunkat eddigi munkáink felsorolásával!